Bejelentette feloszlásukat a világszinten igen sikeres svéd DJ-trió. Közös karrierjük befejezését nem indokolták meg eddig, csupán annyit közöltek, hogy a soron következő turné végeztével véget ér közös munkájuk a Swedish House Mafia néven.
A három stockholmi DJ által alapított formáció 2008-ban jött létre Axwell, Steve Angelo és Sebastian Ingrosso által. 4 éves pályafutásuk alatt számos slágerrel ajándékozták meg a műfaj kedvelőit, ilyen volt a Miami 2 Ibiza, a One és a Save The World. A világ számos országában játszották slágereiket, igen sok városban tartottak koncerteket, köztük Magyarországon is felléptek.
Hogy mi a valódi ok a feloszlásnak, még nem tudjuk. Ám nem kell tartanunk attól, hogy eltűnnek a svéd ifjak, hiszen önálló karrierjükkel is igen nagy sikert könyvelhetnek el, így biztosan hallunk még róluk a jövőben. Ha Swedish House Mafia néven már nem is.